Logo

2. tantárgyak felvétele

A következő lépés a tantárgyak felvétele. Kérjük, kattintson az adott akadémiai évre kialakított beiratkozási lapra és a legördülő sávból válassza ki az "Elektronikus beiratkozás" ("Vytvoriť elektronický zápis") lehetőséget.
 

Előugrik az elektronikus beiratkozás (Elektronický zápis) ablak. Ha még nem végezte el az előzetes tárgyfelvételt (predzápis predmetov), kattintson a tantárgyakról szóló részen található részletező gombra, és a megjelenő felület segítségével vegye fel a szükséges számú tantárgyat.

 

Az így előugró ablakból először válassza ki a tantárgy típusát (1.), majd a  nyomógombra kattintva (2.) a legördülő listából kattintson a „Tantervből tantárgy hozzáadása” (Pridať predmet zo študijného plánu) lehetőségre (3.).


Az így megjelenő ablakban a beolvasást követően (1.) válassza ki azon tantárgyakat, melyeket szeretne felvenni az adott akadémiai évre (2). A műveletet befejezve nyomja meg az OK gombot.

Az így felvett tantárgyak (A/B/C) megjelennek a beiratkozási lap tantárgyai között:

• a kötelező tárgyakat lehet felvenni, amelyek az adott tanulmányi program kötelező tárgyai 

B – Kötelezően választható tárgyak– csak azokat a kötelezően választható tárgyakat lehet felvenni, amelyek az adott tanulmányi program kötelezően választható tárgyai 

C – Választható tárgyak – az egyetem bármely tanulmányi programjának bármely tantárgyát fel lehat venni választható tárgyként

A felvett tárgyak különböző színekkel vannak megkülönböztetve:

Fekete – érvényes tantárgy, órarendre is bejelentkezve

Kék – teljes terjedelmében nincs órarendre bejelentkezve

Szürke – kihúzott, érvénytelen tárgy 

Beiratkozásos lapba tantárgyat felvenni többféleképpen lehet: „tantervből, (zo študijného plánu), tantárgyak kínálatból (z ponuky predmetov), sikertelen tantárgy (neabsolvovaný predmet), ajánlott tantárgy (odporúčaný predmet)“. 

 

Tantervből tantárgyat felvenni (VSES023) – A rendszer az ajánlott tanterv alapján kínálja a tárgyakat az adott tanulmányi programból az adott akadémiai évre  

Tantárgyak kínálatból tárgyat felvenni (VSES260) – A rendszer az adott akadémiai évben  bármely tanulmányi programba besorolt tantárgyat kínálja, a kiválasztást lehet szűkíteni kar, tanszék, tantárgy-rövidítés vagy megnevezés alapján 

Sikertelen tantárgyat felvenni (VSES264) – A rendszer a tanulmányi program minden eddigi beiratkozásos lapjából azokat a kötelező vagy kötelezően választható tárgyait kínálja, melyek nincsenek sikeresen lezárva, nem teljesítettek

Ajánlott tantárgyat felvenni (VSES264) – A rendszer minden olyan tárgyat kínál, mely a tanulmányi program ajánlott tanterve szerint még nincs felvéve, vagy sikeresen abszolválva.

Ismétlő tárgy felvétele, tantárgy helyettesítése. 

Nem teljesített tárgy ismételt beírása esetén ezt a rendszer automatikusan kapcsolatba hozza a korábban nem teljesített tárggyal. Abban az esetben, ha a sikertelen tárgy helyett másikat vesz fel (amivel helyettesíti a sikertelen tárgyat), jelölje be az aktuális tárgyat, kattintson a „Póttantárgy, ismételt beiratkozás” / Náhrada za predmet, opakovaný zápis“ / „Substitution for a course, repeated enrollment” lehetőségre, menüpontra. 

 

Válassza ki azt az akadémiai évet, amelyben a sikertelen tárgy található (ezt fogja helyettesíteni), a tanterv részét és blokkját. Olvassa be a tantárgyakat, majd jelölje ki a kívánt tárgyat. A kiválasztást az „OK“ ikonnal erősítse meg. Az így kialakult kapcsolat a beiratkozásos lap „Helyettesíti „ – „Nahrádzam“ oszlopában jelenik meg.  

Ezt a kapcsolatot meg tudja szüntetni, ha a tantárgy kijelölése után a „Tantárgy-helyettesítés, ismételt tantárgy törlése” / „Zrušenie náhrady za predmet opakovaného zápisu“ / „Cancellation of course substitution, of repeated registration” menüpontra kattint.

 Csak azt a kapcsolatot tudja megszüntetni (ismétlő, helyettesítő tantárgy esetén), amelyet saját maga alakított ki. A rendszer által kialakított automatikus kapcsolatot a hallgató nem tudja megszüntetni. Az automatikus kapcsolatot csak a tanulmányi osztály tudja megszüntetni.

 A beiratkozásos lap ablakban a következő lehetőségeket használhatja:

• Előfeltételek ellenőrzése – a rendszer megjeleníti, hogy a kijelölt tárgyak előfeltételei teljesítve lettek-e,

• Feljelentkezés órarendre – a kijelölt tárgy órarendjére lehet feljelentkezni,

Lejelentkezés órarendről

Ajánlott tanterv – a beiratkozásos lap tanulmányi programjának ajánlott tanterve jeleníthető meg,

• Tantárgy információs lapja – a kijelölt tárgy információs lapját lehet megnézni,

• Államvizsga tantárgyának tartalma

A tantárgy elektronikus faliújsága – az elektronikus faliújság applikáció jelenik meg.

Előfeltételek és tájékoztatási lap szövegei

Tantárgyfelvétel dátumbeállításai (Főoldal bal oldali menü „Dátum intervallumok”): 

• Előbeiratkozás – lehetséges a tantárgyak felvétele és törlése egész évre 

• Kiegészítő beiratkozás csak tantárgyfelvétel lehetséges a beiratkozásos lapba egész évre 

• Előbeiratkozás - nyári szemeszter – lehetséges a tantárgyak felvétele és törlése a nyári szemeszterre 

• Kiegészítő beiratkozás - nyári szemeszter csak a nyári szemeszter tantárgyainak felvétele lehetséges a beiratkozásos lapba.

A felvett tantárgyak összkreditszáma megjelenik az elektronikus beiratkozási lapban is:

 

 

Univerzita J. Selyeho - Selye János Egyetem - J. Selye University

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.