Logo

Beszámoló a Selye János Egyetem 2016-os Nemzetközi Tudományos Konferenciájáról

Egyetemünk hagyományosan minden akadémiai év elején megrendezi Nemzetközi Tudományos Konferenciáját, amely az idén 2016. szeptember 13-14-én a „Korszerű szemlélet a tudományban és az oktatásban címszó alatt lett megrendezve 7 szekcióban a Selye János Egyetem Konferencia-központjában. A konferenciát doc. RNDr. Tóth János, PhD., egyetemünk rektora nyitotta meg, aki egyben vállalta a konferencia védnökségét is. A konferencia megnyitó részében hangzott el két meghívott előadónk plenáris előadása is. Az első előadónk prof. Dr. Kéri Katalin, CSc., a Pécsi Tudományegyetem professzora  volt, aki a neveléstörténet helyéről és szerepéről adott elő a kompetencia alapú pedagógusképzésben. Második plenáris előadónk prof. Dr. Poór József, DSc., egyetemünk professzora volt, előadása címe:  Üzleti szolgáltatások és az üzleti oktatás kihívásai a 21. században – múlt, jelen és jövő. A két plenáris előadás új tudományos eredményeket és ismereteket bemutató hozzájárulás volt konferenciánk magas szakmai színvonalához.

Az egyes szekciók a Selye János Egyetem tudományterületei mentén lettek megrendezve. A gazdaságtudományi tudományterületen „A ma kihívása a jövő sikerének záloga – gazdaságtudomány a 21. században” elnevezésű szekció résztvevői a két nap folyamán 21 előadást mutattak be, a szekció tanulmánykötetében azonban 24-en jelentettek meg tanulmányt.

Az informatikai tudományterület a konferencián a „Modern infokommunikációs technológiák és szerepük az oktatásban és a tudományban“ szekció megszervezésével képviseltette magát, ahol 10 résztvevő adott elő, és 14 publikáció jelentet meg a szekció tanulmánykötetében.

A Tanárképző Kar a humán tudományterületen a „A magyar nyelv és irodalom és a szlovák nyelv és irodalom hagyományai és kilátásai továbbá a „Kanonizáció-dekanonizáció-rekanonizáció az irodalomban” szekciókat,  pedagógiai tudományterületen pedig a „A nevelés és oktatás módszertana“  és „Innováció a neveléstudományban” szekciókat szervezte a konferencia két napja alatt. A 4 szekcióban összesen több mint 50 előadás hangzott el, és 60 tanulmány jelent meg a konferencia tanulmányköteteiben.

A Teológiai Kar által szervezett „Peregrináció és migráció a vallásokban és az egyházban“ szekcióban 11 előadás volt megtartva a konferencia két napja alatt, a teológiai tudományterület 10 tanulmányt jelentetett meg a konferencia tanulmánykötetében.

A Selye János Egyetem ezzel a kétnapos rendezvénnyel is bizonyítja elkötelezettségét a tudomány és a kutatás fejlesztése és művelése mellett. A konferencia keretén belül lehetőség nyílt tapasztalat- és eszmecserére, új kapcsolatok kiépítésére és a kutatási programok és célok összehangolására. A konferencia tovább erősítette a Selye János Egyetem helyét a hazai és nemzetközi akadémiai közegben.

A képgaléria megtekinthető itt.

Univerzita J. Selyeho - Selye János Egyetem - J. Selye University

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.