SJE főmenü

Mezey Barna professzor előadása a SJE-en

Lebilincselő, nagy sikerű előadást tartott 2016. december 7-én a SJE-en az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, prof. Dr. Mezey Barna, DSc. Nagyszombattól Budapestig – Egy magyar egyetem története címmel.

Az előadást megelőzően egyetemünk rektora doc. RNDr. Tóth János, PhD. mutatta be vendégelőadónk széleskörű munkásságát, gazdag életpályája egyes pontjait.

Prof. Dr. Mezey Barna, DSc. előadásában felvázolta az egyetemi történeti modelleket, melyek a középkortól kezdődően a szabadságok közösségei voltak. Az egyetemek kezdetben egyházi iskolákból fakadtak, később alakultak ki olyan modellek, mint a bolognai, a nápolyi, a német fejedelmi, a Humboldt, ill. az angolszász modell. Az első magyar egyetem kialakulása 1367-re tehető, Pécsett, Nagy Lajos király alapította. 1389-ben Óbudán alakult meg a következő magyar egyetem Zsigmond királynak köszönhetően. 1467-ben Pozsonyban Mátyás király alapított egyetemet, majd 1635-ben Nagyszombatban, Pázmány Péternek köszönhetően jött létre a máig működő egyetem, az ELTE elődje. Az egyetem megalakulásakor két karral, a teológiai és a bölcsészeti fakultással működött, majd 1667-ben jogi, 1769-ben orvosi és 1949-ben természettudományi fakultással bővült. A Nagyszombatban alapított egyetem az elmúlt évszázadok folyamán több névváltoztatáson is átesett; 1777-től Mária Terézia államosítását követően Királyi Magyar Tudományegyetemként, 1920-tól kezdődően Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemként funkcionált, mígnem 1950-ben elnyerte jelenlegi nevét, s vált Eötvös Loránd Tudományegyetemmé. Magyarország első számú egyetemének 8 karán jelenleg több mint 27 ezer hallgató tanul.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem