SJE főmenü

XI. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia a Selye János Egyetemen

2016. november 24-25.

A Selye János Egyetem adott otthont 2016-ban a XI. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciának. A kétnapos rendezvényt köszöntőjével doc. RNDr. Tóth János, PhD., a Selye János Egyetem rektora, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg.

Az első nap délutánján került sor a szekcióülések munkájára, melynek során a konferencia öt szekciójában (Biológia, Kémia-, Egészség- és Testneveléstudományi Szekció, Humán Tudományi Szekció, Műszaki-, Matematika és Informatika Tudományi Szekció, Társadalom-, Jog- és Gazdaságtudományi Szekció, valamint Történettudományi és Teológia Szekció) a szakmai zsűri és az érdeklődő közönség összesen 31 versenyző dolgozatának védését hallgathatta meg. A dolgozatok bemutatását követően a versenyzőknek alkalma nyílt egy rövid, kötetlen városnéző programra, majd az FTDK 2016 résztvevői a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata által szervezett Egyetemi Bálon pihenhették ki a verseny fáradalmait és fogyaszthatták el közös vacsorájukat.

A második nap délelőttjén tovább folytatódott a program. A plenáris előadást Prof. Dr. Pukánszky Béla DrSc. tartotta, témája az Emberkép – gyermekkép – nevelés. A pedagógia etikai dilemmái régen és ma. Előadását az ünnepélyes díjátadó követte, melyet PaedDr. Juhász György, PhD., az SJE rektorhelyettese, az FTDK 2016 ügyvezető elnöke vezetett. A díjak átadását a szekcióelnökök értékelése előzte meg. A díjakat doc. RNDr. Tóth János, PhD., a Selye János Egyetem rektora, Dr. Weiszburg Tamás, az OTDK alelnöke és a HTDK program vezetője, valamint Mikóczi Angelika, a versenyt támogató OTP bank képviselője adta át a versenyzőknek. A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) különdíját Dr. habil. Vančo Ildikótól, PhD. vehették át.

Az idei fődíjat Gergely Lajos, a pozsonyi Comenius Egyetem hallgatója a Gilbert-szindróma – banális betegség genetikai alappal című dolgozatával érdemelte ki. A konferencia fődíját a Microcomp-Computersystem kft biztosította. A SZMAT különdíját Berta Péter, a Diákhálózat különdíját Vlacsek Dominika vehette át.

A díjak kiosztását követően az FTDK képzeletbeli stafétáját Dr. habil. Bárczi Zsófia, PhD., a Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja vette át, ezzel vállalva, hogy a jövő ősszel sorra kerülő XII. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciának a KeTK ad majd ismét otthont.

A rendezvény ünnepélyes zárszavában Dr. Weiszburg Tamás egyebek mellett elmondta: „a határok nélküli TDK-ban az a varázslatos, hogy nagyon egyéni a tanár-diák-együttműködés, élő tudományos-szellemi kapcsolatok során születnek az eredmények“. Nemcsak a versenyző fiatalok, de a velük foglalkozó tanárok számára is azt kívánta, hogy a továbbiakban is őrizzék meg a hitüket, a lelkesedésüket és a szakmai elkötelezettségüket a tudományos munka jövőjének megteremtése irányában.

A rendezvény a Jedlik Ányos Polgári Társulás (JAPT), a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával, a Szlovákiai Magyar Tudományos Diákköri Tanács (SZMTDT) és a Selye János Egyetem (SJE) szervezői közreműködésével, továbbá az OTDT Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) programja, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata (SJE HÖK), a Diákhálózat (DH) és tagszervezete, a Jókai Mór Diákkör (JóMóD), valamint a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) védnöksége alatt jött létre.

Mgr. Bugár Gergely
SJE HÖK referens
Sajtócikkek:

http://www.hirek.sk/itthon/20161125142726/Dijkiosztassal-ert-veget-a-XI-Felvideki-Tudomanyos-Diakkori-Konferencia.html
http://felvidek.ma/2016/11/a-xi-felvideki-tudomanyos-diakkori-konferencia-komaromban/
http://rozsnyovidek.sk/2016/12/01/a-xi-felvideki-tudomanyos-diakkori-konferencia-komaromban/

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem