Logo

Diplomaátadó ünnepségek egyetemünkön

Ünneplőbe öltözött boldog, ragyogó arcú fiatalokkal és hozzátartozóikkal, a jövőbe vetett bizakodó tekintetekkel találkozhattunk június és július hó folyamán egyetemünkön. Évről-évre ez az az időszak, amikor végzőseink diplomaátadó ünnepség keretén belül kezükbe foghatják sokéves kitartó munkájuk gyümölcsét. A tavalyi akadémiai évtől kezdődően a szlovák és angol kétnyelvű diplomán kívül, szlovák és magyar kétnyelvű oklevél is a végzett hallgatóink rendelkezésére állt.

Elsőként a Református Teológiai Kar hallgatói vehették át diplomájukat. A Komáromi Református Templom évszázados falai közt, istentisztelettel egybekötött tanévzáró közgyűlésen vette át június 18-án az ötéves összevont mesterfokú Református teológia 3 végzettje, valamint a hároméves, alapszintű Missziológia, diakónia és szociális gondoskodás tanulmányi program 9 hallgatója a jól megérdemelt oklevelet.

Egyetemünk Gazdaságtudományi Karán július 6-án és 7 zajlottak az ünnepélyes promóciók. A Közgazdaságtan és vállalati menedzsment mesterszintű képzés 63 hallgatója, a Vállalatirányítás mesterszintű tanulmányi program 19 hallgatója, az Alkalmazott informatika alapszintű tanulmányi program 14 hallgatója, valamint a Vállalati gazdaságtan és menedzsment alapképzés 62 hallgatója kapta meg konferencia-központunk dísztermében a tanulmányaik sikeres befejezését igazoló oklevelet.

A Tanárképző Kar mesterszintű képzésének abszolvensei június 23-án vették át oklevelüket – 61 végzős különböző szakpárosítású tanári szakon, 44 végzős pedig a Tanítóképzés tanulmányi programban. Az alapszintű képzés végzettjei június 7-én ünnepeltek, közülük 34-en végeztek tanári szakon (ugyancsak különböző szakpárosításban), 50-en pedig az Óvodai és elemi pedagógia tanulmányi programban. A karon rigorózus eljárás keretén belül 19 hallgató szerzett PaedDr. „kisdoktori” címet. 

Végzett hallgatóinknak tanulmányaik sikeres befejezéséhez ezúton gratulál, terveik megvalósításához sok siker kíván egyetemünk akadémiai és alkalmazotti közössége!

Univerzita J. Selyeho - Selye János Egyetem - J. Selye University

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.