SJE főmenü

Projektsikerek a Selye János Egyetemen

A 2013-2015-ös időszakban a Selye János Egyetem két nagy ívű, sikeres pályázatot tudhat a háta mögött. Mindkét pályázat EU-s források bevonásával valósult meg.

Elsődlegesen sikerrel pályázott az intézmény Az oktatás minőségének növelése a tanulmányi programok kialakításával és innovációjával, az emberi erőforrások és a karrier-tanácsadás fejlesztésével címet viselő pályázati kiírásban.

A jogosult összköltség meghaladja a 857 ezer eurót. A projekt a tanulmányi programok innovációját, az elkészült és megújult tanulmányi programok opponálását tűzte ki célul. Kiemelt figyelmet szentelt az egyetemen oktató alkalmazottak nyelvi és informatikai képzésének és a karrier-tanácsadás támogatásának is.

A pályázat eredményeképp az egyetem korszerű technológiával – számítógépekkel, interaktív táblával és segédeszközökkel – szerelte fel az egyetem IKT-termeit, valamint 44 új számítógéppel látta el a SJE Gazdaságtudományi Karának nyelvi laboratóriumait is. A számítástechnika oktatására szolgáló szaktanterem 55 korszerű számítógéppel bővült.

A sikeres pályázatnak köszönhetően jelentősen gazdagodott az egyetem szakirodalmi könyvállománya is. Az egyetemen összesen 34 tanulmányi program került kidolgozásra, majd opponálásra. Az oktatást elősegítő jegyzetek, tansegédletek is a sikeres pályázat végeredményeként kerültek kiadásra.

A további pályázati siker a Selye János Egyetem infrastruktúrájának kiépítése és korszerűsítése céljából elnyert EU-s támogatás, melynek összértéke csaknem 1,867  mill. euró. A projekt fő célja az intézmény információs és kommunikációs technológiájának korszerűsítése – az infrastruktúra és a belső ellátottság innovációja.

Ez utóbbi projekt keretén belül az egyetem 32 szerverrel, adattárolóval, virtualizációs szoftverrel, biztonsági adatmentő központtal, nagykapacitású külső áramfejlesztővel ellátott adatközpontokat hozott létre, amely Nyitra megyében egyedülállóak a maga nemében. 

Az egyetemi könyvtár 35 új, korszerű számítógéppel és 25 elektronikus könyvolvasóval bővülhetett, az informatika oktatására szolgáló tanterem pedig 30 új számítógéppel és tartozékkal egészült ki. A pályázat tette lehetővé, hogy a Selye János Egyetem az újításoknak köszönhetően a Tanárképző és a Református Teológiai Karon is korszerűbb tantermekben és szemináriumi termekben fogadhassa hallgatóit.

Idén októberben a Selye János Eegyetem egy újabb nagyszabású pályázat kivitelezéséhez kezdett, amely az intézmény kutatási és fejlesztési műszaki infrastruktúrájának modernizálását tűzte ki céljául a nanotechnológia és az intelligens tér területén.

A pályázat összköltsége meghaladja az 5 mill. eurót. A pályázatnak köszönhetően, mely nagyrészt EU-s források bevonásával valósul meg, közép-európai viszonylatban is egyedülálló nanotechnológiai és szupramolekuláris laboratórium, és intelligens robotikai központ jön létre a Selye János Egyetemen.

A laboratóriumokkal az egyetem a kutatói csoportokat szeretné mobilizálni, s a tudományos kutatást fejleszteni. A pályázat kivitelezésével kapcsolatban a későbbiekben nyújtunk részletesebb tájékoztatást. 

 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem