GAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR - TANULMÁNYI KÍNÁLAT
Tandíj: A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.
Korunk egyik legdinamikusabban fejlődő szakterülete az informatika, hiszen a mindennapi életünket is egyre inkább átszövi az infokommunikációs technológia. Különböző független előrejelzések szerint a következő évtizedekben egyre nagyobb szükség lesz képzett informatikus szakemberekre, így az érvényesülés egyik legérdekesebb módját biztosítjátok be ezzel magatoknak. Ha érdekel, hogyan működnek különböző elektronikus eszközök és rendszerek, számítógépek, hogyan szövi át életünket a virtuális valóság, akkor jelentkezz erre a szakra!
- jelentkezési határidő (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)
- a jelentkezők felvételéről felvételi vizsga nélkül, az elvégzett középiskola típusa és az ott elért eredmények alapján születik döntés (bővebb információk)
- felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezését, ill. regisztrációját követően írásbeli határozat készülAlapinformációk
Képzési forma/Tagozat: nappali
Akadémiai cím: bakalár (Bc.)
Standard időtartam: 3 év
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar
Tervezett létszám: 140
Miért válaszd ezt a tanulmányi programot
Az alapvető elméleti ismeretek mellett megtanulsz algoritmikusan gondolkodni és programokat írni, operációs és adatbázisrendszerekkel dolgozni, számítógépes hálózatokat adminisztrálni, szoftvereket, webes és mobil alkalmazásokat fejleszteni, de foglalkozhatsz számítógépes képfeldolgozással, robotok és drónok irányításával is. A tehetséges hallgatókat igyekszünk bevonni a kutatómunkákba is, akár az Intelligens Robotikai Központ kutatásaiba is bekapcsolódhatsz (ember-gép kommunikáció, robotrendszerek együttműködése, autonóm rendszerek fejlesztése, 3D képfeldolgozás, modellezés és rekonstrukció, valamint adatbányászat). A tanszék munkatársai számos hazai és nemzetközi együttműködés keretében folytatnak kutatómunkát a feljebb felsorolt területeken.
A jól képzett informatikusok iránti kereslet a munkaerőpiacon világszerte, de régiónkban is magas és növekvő tendenciát mutat. Ezen felül az informatikai szektor még az egyik legmagasabb bérezést nyújtó piaci ágazat is. Összefoglalva: azon kívül, hogy érdekes, kreatív dolgokkal foglalkozhatsz, inspiratív környezetben tanulhatsz, még versenyképes szakmát és elhelyezkedési lehetőséget is szerzel!
Felvételi követelmények
- Elfogadott felvételi követelmények
- Kötelező mellékletek
- jelentkezés.ujs.sk
- Bővebb információk
A felvételi eljárásról
- elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2025/2026-os akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát
Alapinformációk
Képzési forma/Tagozat: nappaliAkadémiai cím: Mgr.
Standard időtartam: 2 év (nappali tagozat)
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar
Tervezett létszám: 30
Tandíj: A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.
Alapinformációk
Képzési forma/Tagozat: nappali és levelezőAkadémiai cím: bakalár (Bc.)
Standard időtartam: 3 év (nappali tagozat) vagy 3 év (levelező tagozat)
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar
Tervezett létszám: 200 nappali, 100 levelező
Tandíj: A levelező tagozatos hallgatók évente tandíjat kötelesek fizetni. A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.
Miért válaszd ezt a tanulmányi programot
A vállalati gazdaságtan és menedzsment a vállalkozások és a közigazgatás működésének ismereteit osztja meg a hallgatókkal, hogy később a gyakorlatban vállalkozóként, vállalatirányítási szakemberként kamatoztassa tehetségét. A térségben működő vállalatok által kínált pozíciók mellett a közigazgatásban is érvényesülhetsz, de vállalkozás indítása révén akár saját ötleteidet is sikerrel valósíthatod meg. Nyelvi kurzusainkat elvégezve képes leszel nemzetközi tárgyalások lebonyolítására, így komoly szakmai karriert építhetsz akár a multinacionális vállalkozások különböző kulcspozícióinak egyikét elfoglalva, mint például HR menedzser, pénzügyi elemző, marketing menedzser, logisztikai vezető vagy akár könyvelő.
Keresett szakmára tehetsz szert, hiszen megismerheted a szlovák mellett a magyar általános gazdasági jogi (beleértve a számviteli és adózási) előírásokat, s ezzel mind a magyar, mind a szlovák vállalatok, ügyfelek számára is értékes tudás birtokában léphetsz ki a jövő munkaerőpiacára. Oktatóinktól minden segítséget és támogatást megkapsz, hogy a szlovák nyelvű tárgyakat is zökkenőmentesen teljesítsd.Ha dinamikusan fejlődő karunkat választod, egy olyan közösség részévé válsz, ahol lehetőségek széles körével találod szembe magad. Válaszd a gazdaságtan és menedzsment világát!
Felvételi követelmények
- Elfogadott felvételi követelmények
- Sikeres érettségi vizsga. Az érettségi bizonyítvány hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni.
- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek. Elektronikus jelentkezés esetén (jelentkezés.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.
- A külföldön megszerzett középfokú végzettséget igazoló okiratot (érettségi bizonyítványt) honosítani kell. Bővebb információk.
- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.
Felvételi eljárásról
- jelentkezési határidő. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)
- a jelentkezők felvételéről felvételi vizsga nélkül, az elvégzett középiskola típusa és az ott elért eredmények alapján születik döntés (bővebb információk)
- felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezését, ill. regisztrációját követően írásbeli határozat készül
- elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2025/2026-os akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát
Alapinformációk
Képzési forma/Tagozat: nappali, közös tanulmányi program a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel közösenAkadémiai cím: bakalár (Bc.)
Standard időtartam: 3,5 év (7 szemeszter)
A képzés nyelve: magyar
Tervezett létszám: 60
Tandíj: A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.
Miért válaszd ezt a tanulmányi programot
Mit kell tenni és hogyan lehet elérni, hogy élhető, rendezett természet és épített környezet vegyen bennünket körül és még munkát is biztosítsunk az adott régióban? Érdekel, hogy bővebb környezeted, régiód milyen elvek, szabályok, gazdasági feltételek mellett tud optimálisan fejlődni? Ne habozz! Nálunk a helyed, hiszen a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Kara a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel közösen vidékfejlesztési alapképzést indít, s így tanulmányaid sikeres elvégzésével mindkét intézmény diplomáját megszerzed.A képzés célja olyan vidékfejlesztési szakemberek képzése, akik képesek a termeléssel, szolgáltatással, szaktanácsadással összefüggő szervezési és irányítási feladatok ellátására. Az elsajátított ökonómiai, menedzsment, regionális és térségi ismeretek birtokában, ökológiai szemléletük alapján képesek a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő szakmai munka végzésére, és ismereteiket a térségfejlesztés szolgálatába tudják állítani. A képzés 6 félév elméleti képzésből és egy félév gyakorlatból áll.
Mindkét egyetem legalkalmasabb oktatóitól minden segítséget és támogatást megkapsz, hogy a vidékfejlesztés területéhez tartozó széleskörű ismereteket sajátíthasd el anyanyelveden. Ha dinamikusan fejlődő karunkat választod, egy olyan közösség részévé válsz, ahol lehetőségek széles körével találod szembe magad. A megszerzett tudással és ismeretekkel régiófejlesztéssel foglalkozó irodákban, a közigazgatási hivatalokban, turisztikai irodákban, regionális rendezvények szervezőjeként, vagy akár projektíróként is elhelyezkedhetsz.
Válaszd a modern agráriumban megvalósuló közgazdász képzést, válaszd a vidékfejlesztési alapszakot!
Felvételi követelmények
- Elfogadott felvételi követelmények
- Sikeres érettségi vizsga. Az érettségi bizonyítvány hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni.
- A tanulmányi program felvételi követelménye, hogy a jelentkező felvételt nyerjen a program partnerintézményéneka gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem azonos képzésébe is.
- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek. Elektronikus jelentkezés esetén (jelentkezés.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt köteles a kar címére postázni.
- A külföldön megszerzett középfokú végzettséget igazoló okiratot (érettségi bizonyítványt) honosítani kell. Bővebb információk.
- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.
Felvételi eljárásról
- Jelentkezési határidő. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldésének határideje.)- A jelentkezők felvételéről a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi és Informatikai Karán felvételi vizsga nélkül, az elvégzett középiskolán elért eredmények alapján születik döntés (Bővebb információk). A tanulmányi program felvételi követelménye, hogy a jelentkező felvételt nyerjen a program partnerintézményének a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem azonos képzésébe is.
- Felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezését, ill. regisztrációját követően írásbeli határozat készül.
- Elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2025/2026-os akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát.
Alapinformációk
Képzési forma/Tagozat: nappali és levelezőAkadémiai cím: Mgr.
Standard időtartam: 2 év (nappali és levelező tagozat)
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar
Tervezett létszám: 100 nappali, 50 levelező
Tandíj: A levelező tagozatos hallgatók évente tandíjat kötelesek fizetni. A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.
Miért válaszd ezt a tanulmányi programot
A tanulmányi program felkészíti az abszolvenseket a gazdasági folyamatok modern információs rendszerek általi, szofisztikált módszerek felhasználásával történő komplex irányítására. A tanulmányi program célja a menedzser felkészítése a menedzseri döntéshozatali folyamat támogatására a vállalkozói szférában, de a közszférában és az állami szervezetekben is.
A mesterképzést elvégzett hallgatók képesek:
- menedzsment problémák megoldására a vállalatgazdaságtani gyakorlatban és szélesebb körben is,
- döntéseket hozni és javaslatokat tenni a piacgazdaság keretei közt működő alanyok céljainak elérésére,
- világnyelven kommunikálni, ami a nemzetközi környezetben is képessé teszi az érvényesülésre,
- emberek nagyobb csoportját irányítani,
- a kis- és középvállalkozói szférával kapcsolatos specifikus tudás alkalmazására,
- vállalkozást indítani és családi vállalkozást alapítani.
Felvételi követelmények
- Alapszintű felsőfokú végzettség (Bc.) a 8. Ökonómia és menedzsment szakon vagy a 8.1.1 Idegenforgalom szak tanulmányi programján. Az alapszintű felsőfokú végzettség megszerzését igazoló okirat közjegyzővel hitelesített fénymásolatát legkésőbb a beiratkozás napján le kell adni
- A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése. Kötelező mellékletek itt. Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.
- A külföldön megszerzett alapszintű felsőfokú végzettséget igazoló okiratot (diploma) honosítani kell. Bővebb információ itt.
- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.
A felvételi eljárásról
- jelentkezési határidő itt. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)
- a jelentkezők felvételéről felvételi vizsga nélkül, az alapszinten teljesített államvizsga bizonyítványában található érdemjegyek átlaga alapján születik döntés
- felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről a jelentkezés beérkezését, ill. regisztrációját követően írásbeli határozat készül
- elektronikus visszajelzés: az egyetemi információs rendszerben (https://ais2.ujs.sk) a felvételt nyert személy elektronikus bizonylat formájában a felvételi határozatban megjelölt határidőben jelzi a 2023/2024-as akadémiai évre vonatkozó beiratkozási szándékát
Alapinformációk
Képzési forma/Tagozat: nappali és levelezőAkadémiai cím: PhD.
Standard időtartam: 3 év (nappali tagozat) vagy 4 év (levelező tagozat)
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar
Tandíj: A levelező tagozatos hallgatók évente tandíjat kötelesek fizetni. A nappali tagozatos hallgatók a tanulmányok standard időtartamának túllépése vagy párhuzamos tanulmányok folytatása esetén kötelesek évente tandíjat fizetni. A vonatkozó rektori irányelv.
Miért válaszd ezt a tanulmányi programot
Az abszolvens:
- jártas a menedzseri tudományok alap- és alkalmazott kutatásban alkalmazott eljárásaiban és módszereiben,
- képes szakoktatóként, tanácsadóként, kutatóként vagy vezető beosztásban történő munkavégzésre,
- elsajátította a közgazdaságtan és menedzsment tudományok terén a tudományos munkavégzés során alkalmazott normákat, elveket és módszereket,
- önállóan tervez, szervez és értékel gazdasági jelenségeket és részt vesz a szakma elméleti ismeretek bővítésében,
- képes az önálló, rendszerezett és alkotó kutatás-fejlesztési tevékenység végzésére a gazdaság és menedzsment tudományterületén.
Felvételi követelmények
- A választott szakiránynak megfelelő mesterszintű felsőfokú végzettség (Mgr.). A mesterszintű felsőfokú végzettség megszerzését igazoló okirat közjegyzővel hitelesített fénymásolatát legkésőbb a felvételi napján le kell adni.
- Elektronikus jelentkezés esetén (https://e-prihlaska.ujs.sk) az adatok jóváhagyása után a jelentkező a rendszerből kinyomtatja a jelentkezési ívet, s ezt postázza.
- A külföldön megszerzett mesterszintű felsőfokú végzettséget igazoló okiratot (diploma) honosítani kell. Bővebb információ itt.
- Az EU többi tagállamából jelentkezőkre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára.
A felvételi eljárásról
- jelentkezési határidő itt. (A kitöltött jelentkezési ív, ill. mellékleteinek beküldése.)
- a felvétel felvételi vizsga alapján történik; további információ itt
- felvételi határozat: a felvételi követelmények teljesítéséről, ill. a felvételi vizsga eredményéről a jelentkező írásbeli határozat formájában kap értesítést
Alapinformációk
Képzési forma/Tagozat: nappali
Akadémiai cím: PhD.
Standard időtartam: 4 év
A képzés nyelve: elsődlegesen a magyar
A képzés felvételi követelményei ITT érhetőek el.