SJE főmenü

Sikeresen zárult a Selye János Egyetem 1. Nyári Egyeteme

Sikeresen zárult a Selye János Egyetem által szervezett 1. Nyári Egyetem, amelyet 2024. július 1-3. között szerveztek meg Komáromban. A rendezvényre  Magyarország és Szlovákia különböző tájairól is érkeztek diákok, hogy betekintést nyerjenek az egyetemi életbe, új emberekkel ismerkedjenek meg és bővítsék tudásukat.

A rendezők változatos bemutatókkal, workshopokkal, kulturális és szabadidős programokkal várták a résztvevőket. A diákok többek között megismerkedhettek az egyetem képzési kínálatával, betekintést nyerhettek az egyetemi létbe, és kipróbálhatták magukat különböző gyakorlati foglalkozásokon.

A Nyári Egyetem záróünnepségén, az oklevelek átadása után Juhász György, a Selye János Egyetem rektora értékelte a rendezvényt. Elmondta, hogy nagyon örül az érdeklődésnek, és büszke arra, hogy ilyen színes és színvonalas programokkal gazdagodhattak a középiskolás diákok. Hozzátette, hogy reméli, a Nyári Egyetem ösztönözni fogja a diákokat a továbbtanulásra és közülük sokan az egyetem hallgatói lesznek majd a jövőben.

A rendezvény hagyományteremtő jelleggel valósult meg, így jövőre is várjuk az érdeklődő középiskolás diákokat.

A rendezvény hivatalos oldala:  https://nyariegyetem.ujs.sk/

Az összefoglaló videókat itt lehet megtekinteni:

- Megnyitó: https://www.youtube.com/watch?v=QlwjsXnI-2Q

- Záró összefoglaló: https://www.youtube.com/watch?v=XdcMXfeQ3GM

Az esemény az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapnak https://spf-west.eu  köszönhetően valósult meg.

EduCoop projektünket 21.145 € -val támogatta az Európai Unió.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem