A SJE X. Nemzetközi Tudományos Konferenciája
2018. szeptember 11-12-én 7 szekcióban került megrendezésre az egyetem rektorának a védnöksége alatt. Az egyes szekciók konferenciakötetei szabadon elérhetők.
- Találatok: 4257
2018. szeptember 11-12-én 7 szekcióban került megrendezésre az egyetem rektorának a védnöksége alatt. Az egyes szekciók konferenciakötetei szabadon elérhetők.
Augusztus 20-án, a nemzeti ünnep alkalmából Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Juhász Györgyöt, a Selye János Egyetem rektorát. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a felvidéki magyar felsőoktatás területén végzett magas színvonalú munkája, valamint a helyi közéletben betöltött szerepe elismeréseként adományozta az elismerést intézményünk rektorának. A rangos elismeréshez ezúton gratulál egyetemünk akadémiai és alkalmazotti közössége!
2018. augusztus 20-án, a nemzeti ünnep alkalmából Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Juhász Györgyöt a Selye János Egyetem rektorát. Az érdemrendet a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató személynek ítélik évről-évre oda.

A SJE alkalmazotti közössége 2018. július 30. és augusztus 5. között
üzemi szabadságát tölti,
ezért a jelzett időben az egyetem épületei a nyilvánosság számára zárva tartanak.
A szabadságot követő első munkanap 2018. augusztus 6.
A CEEPUS mobiltás hálózati tagjaként szervezett, angol nyelven zajló szimpóziumon az alábbi egyetemek szakemberei vesznek részt: University Sts.Cyril and Methodius – Skopje, University of Zagreb, University of Warsaw, University of Vienna, University of Pécs, University of Medicine and Pharmacy of Targu Mures, Debreceni Egyetem, University "Goce Delcev" – Stip, State University of Medicine and Pharmacy "Nicolae Testemitanu", Neofit Rilski South-West University – Blagoevgrad, Károly Egyetem Prága, Babes-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár, Sapientia Egyetem Kolozsvár, Iuli Hatieganu University of Medicine And Pharmacy of Cluj Napoca.
A CEEPUS program a közös tudományos téma köré hálózatba szerveződött közép-európai egyetemek együttesen végzett szakmai munkáját támogatja. A Selye János Egyetem részvételével működő egyetemi hálózat elnevezése Teaching and Learning Bioanalysis.
A programban jelenleg Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Magyarország, Macedónia, Montenegró, Moldávia, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia egyetemei vesznek részt.
A Selye János Egyetem 92 nemzetközi szerződéssel bír az Erasmus+ program keretein belül. Ezek a szerződések 54 külföldi felsőoktatási intézménnyel köttettek 2017 végéig. A szlovákiai magyar egyetem a legtöbb nemzetközi együttműködést a szomszédos országokkal bonyolítja, ezek közül is kiemelkednek Magyarország és Csehország egyetemei és főiskolái.
A 2016/17-es akadémiai évben a Selye János Egyetem 50 hallgatója vett rész a KA103 egyéni mobilitás programban. A legnagyobb érdeklődés a magyarországi, dániai, romániai, lengyelországi és ausztriai tanulmányi utak iránt mutatkozott. Az Erasmus+ program keretein belül szakmai gyakorlatokon is rész vettek a komáromi egyetem hallgatói magyarországi, görögországi és csehországi cégeknél, illetve intézményeknél.
Az egyetem e területen elért sikereinek bizonyságául rendezi az Erasmus+ Program Nemzeti Ügynöksége (Národná agentúra programu Erasmus+) projektekhez kötődő kétnapos szemináriumát június 25-26-án a Selye János Egyetem Konferencia-központjában.

2018. május 29-én Zólyomban zajlott a „Szlovák felsőoktatás fejlesztési stratégiái” című konferencia, melyre a Szlovákiai Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének szervezésében került sor. A Selye János Egyetemet Juhász György rektor képviselte, aki egyben a Szlovák Rektori Konferencia küldöttségének is a tagja volt. A konferencián Martina Lubyová oktatási miniszter bemutatta a Nemzeti Oktatási-nevelési Programot. Felszólalt többek között Lovász Bálint a Főiskolai Hallgatói Tanács elnöke és Martin Putala a Főiskolai Tanács elnöke is. További információk: https://www.srk.sk/sk/o-srk/aktuality/249-srk-na-konferencii-o-strategii-rozvoja-slovenskeho-vysokeho-skolstva

A Magyar Rektori Konferencia Magyarország V4 elnöksége keretében egy közös, a visegrádi négyek országainak intézményeit összefogó nemzetközi rektori konferenciát szervezett Budapesten, melyen részt vett Dr. habil. PaedDr. Juhász György PhD. a SJE rektora is. A konferencia fő célja, hogy a visegrádi országok felsőoktatási együttműködésének további lehetőségeit megalapozza, új lendületet adva a közös képzési és kutatási programok kialakításának, az oktatók, hallgatók, és kutatók cseréjének, valamint különböző regionális együttműködési programok fejlesztésének.
2018. május 22-én a csallóközaranyosi Aranyhal Panzióban zajlott a Selye János Egyetem kibővített Rektori Kollégiumának ülésével egybekötött Erasmus+ projektzáró rendezvény, amely a május 31-én záruló, „Hallgatók és felsőoktatási munkatársak mobilitása“ című kétéves projekt eredményeinek nyilvánosságra hozatalát célozta.
Az összejövetelt a Selye János Egyetem rektorának, Dr. habil. PaedDr. Juhász György, PhD. köszöntője nyitotta, amelyben a rektor úr kiemelte a diák és alkalmazotti mobilitások, valamint a nemzetközi kapcsolatok ápolásának és kiszélesítésének a fontosságát. Ezt követően az Erasmus+ programmal kapcsolatos időszerű tudnivalókról, az egyetemi mobilitásokkal kapcsolatos tapasztalatokról és víziókról, doc. RNDr. Beáta Brestenská, PhD., a SAAIC társulás igazgatótanácsa elnökének előadását hallgathatták meg a jelenlévők. Ezt követően Dr. habil. PhDr. Liszka József, PhD., a Selye János Egyetem nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettese a diákmobilitások történeti és kultúrtörténeti hátteréről, azok jelentőségéről beszélt, majd Mgr. Kinczer Adriana, az egyetem intézményi Erasmus+ koordinátora a most záruló projekt megvalósításáról, annak szakmai és pénzügyi elszámolásáról, továbbá eredményeiről nyújtott összegző áttekintést. Ezután következtek a kari szintű beszámolók, amelyeket az illetékes Erasmus+ koordinátorok, Dr. habil. Ing. Machová Renáta, PhD., PaedDr. Nagy Melinda, PhD. és Mgr. Lévai Attila, PhD. adtak elő.
A rendezvény második részében, a projektben résztvevők számoltak be élményeikről, és a mobilitások során nyert szakmai hozadékokról. Az oktatói mobilitásról szerzett tapasztalataikat PhDr. Gódány Zsuzsanna, valamint PaedDr. Strédl Terézia, PhD. osztotta meg a résztvevőkkel, a képzési célú mobilitásról pedig ThDr. Öllős Erzsébet és Mgr. Ištvánik Norbert számolt be. A hallgatói tanulmányutat abszolválók közül Mgr. Vlacsek Dominika (Gazdaságtudományi Kar), Vadkerti Bálint (Református Teológiai Kar) és Edmár Attila (Tanárképző Kar) nyújtottak élménybeszámolót.
A rendezvény végén, az összejövetel levezető elnöke, Liszka József zárszavában hangsúlyozta a projekt fontosságát, fölvetett néhány szempontot a nemzetközi mobilitások megerősítésének lehetőségei kapcsán, majd köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak annak sikeres megvalósításához.
A hivatalos indoklás szerint „Liszka József rendkívül sokat tett azért, hogy a szlovákiai magyar néprajzi kutatás szerves része legyen a magyarországi néprajzi kutatásnak, vállalva a kisebbségi lét, a szlovákiai állampolgárság révén rá rótt speciális feladatokat, a két nép közti kapcsolatrendszer és szakmai együttműködés szervezésének és kutatásának többlet adottságait és terheit is (…) A szlovákiai magyarság néprajzi kutatását végezni és irányítani nem egyszerűen egy etnikum kutatását jelenti, hanem – mint Liszka József ennek a kezdetektől fogva tudatában volt – a magyarság és a vele évszázadok óta együtt élő szlovákok, németek, horvátok, ruszinok, zsidók és romák kölcsönviszonyainak tanulmányozását is: ez képezi Liszka József egyik fő szakmai célkitűzését.”
A díjazott a közgyűlésen „Nemzetiségeink és a magyar néphagyomány”. Gondolatok Györffy István A néphagyomány és a nemzeti művelődés című röpirata egy tézise kapcsán címen tartott előadást.



2018. április 9. és 13. között a Selye János Egyetem és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Komáromi Egyetemi Napok névre keresztelt rendezvénysorozatát, ahol a közélet és a tudományosság kerültek előtérbe – ahogyan azt eddig is megszokhattuk.
A hét folyamán olyan előadásokat hallhattak az érdeklődők, mint Az Európai Unió helye, szerepe a globális előtérben; Mi is az a Bitcoin?; A Slovnaft átalakulóban, vagy éppen a Válságfilozófia mint a XX. századi gondolkodás egyik jellemző irányzata. Tiszteletüket tették olyan előadók, mint Nógrádi György biztonságpolitikai szakember, Kubiszyn Viktor író, újságíró, vagy épp Vicsápi Natália, aki olyan címekkel büszkélkedhet, mint Az év vállalkozója, vagy Az év nője Szlovákiában.
Ám nemcsak „száraz” előadásokkal találkozhattak azok, akik kilátogattak a Komáromi Egyetemi Napokra. Az olyan események, mint a Művészetek éjszakája, vagy épp a Játékok éjszakája minden évben könnyed szórakozást ígérnek a kikapcsolódni vágyóknak, és ez idén sem volt másképp. A véradás és a sportnap pedig a mozgás és az egészség szerelmeseinek kedvezett. A Komáromi Egyetemi Napok egyes napjain közel ezren fordultak meg, így látható, hogy évről évre stabil látogatottsággal rendelkezik az esemény.
A Selye János Egyetem az Erasmus+ program keretében pótpályázatot hirdet meg a 2018/19 tanévre Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitáson való részvételre.
Pályázati feltételek/pályázati anyagok (megtalálhatók a http://erasmus.ujs.sk/hu weboldalon):
Kedves Hallgatók,
aki kedvet érez a külföldi tanulmányokhoz és életre szóló élményre vágyik,
2018. május 14-ig
éljen a lehetőséggel és nyújtsa be pályázati anyagát a kari Erasmus koordinátornak:
Gazdaságtudományi Kar – Dr. habil. Ing. Machová Renáta, PhD., e-mail:
Tanárképző Kar – PaedDr. Nagy Melinda, PhD., e-mail:
Református Teológiai Kar - Mgr. Lévai Attila, Phd., e-mail:
Aki a következő egyetemek valamelyikére szeretne menni, jelentkezését az alábbi határidők szerint adja be:
Eötvös Loránd Tudományegyetem – május 9-ig
Óbudai Egyetem – április 30-ig
A pályázat elbírálási szempontrendszere a karok honlapján található. A választható partnerintézmények jegyzéke pedig itt olvasható: http://erasmus.ujs.sk/hu/erasmus-partnerintezmenyek-jegyzeke.html. Bővebb információ az Erasmus+ tanulmányi pályázati lehetőségről és annak menetéről a következő linken érhető el: http://erasmus.ujs.sk/hu/hallgatoi-mobilitas.html, valamint kérhető az intézményi Erasmus koordinátortól, Mgr. Kinczer Adrianától. Elérhetősége: Rektori Hivatal, 19B iroda, e-mail: , tel.: +421-35-3260 613.
14. Komáromi Egyetemi Napok 2018. április 9-13. A szervezők színes és gazdag programkínálattal várnak minden érdeklődőt!
Tisztelt jelenlegi és leendő Támogatóink!
Az 595/2003 számú adótörvény értelmében Önök is élhetnek azon jogukkal, hogy éves befizetett személyi jövedelemadójuk 2 %-át, ill.3 %-át felajánlják.
Kérjük Önöket, hogy támogassák a Selye János Egyetem működését és tudassák ismerőseikkel is a felvázolt lehetőséget!
A személyi jövedelemadó 2 % vagy 3 % átutalásának módja:
Az önállóan adózó fizikai személyek – alkalmazottak vagy vállalkozók –, valamint a jogi személyek az állandó lakhely szerint illetékes adóhivatalban adják le adóbevallásukat legkésőbb 2018. március 31-ig. Ebben az esetben közvetlenül az adóbevallási nyomtatványban a megfelelő rész kitöltésével nevezhetik meg azt a szervezetet, amelynek adójuk 2 %-át (3 %-át) szeretnék felajánlani.
Az alkalmazásban lévő fizikai személyek, akiknek éves adóelszámolását munkáltatójuk végzi, 2018. február 15-ig kérvényezhetik az adóelszámolás elkészítését. Az ehhez szükséges kérvény (Žiadosť o vykonanie ročného zúčtovania preddavkov na daň) VI. részének kitöltésével kérhetik munkáltatójukat a befizetett adóról szóló igazolás kiállítására (Potvrdenie o zaplatení dane na účely § 50 zákona). Az igazolás alapján kitöltik a 2 % (3 %) felajánlásáról szóló nyilatkozatot (Vyhlásenie o poukázaní podielu zaplatenej dane z príjmov fyzickej osoby) - lásd a mellékletben. A nyilatkozatot a munkáltató által kiállított igazolással együtt legkésőbb 2018. április 30-ig kell eljuttatni a lakhely szerint illetékes adóhivatalba.
A felajánlott adó összege fizikai személy esetében minimum 3,00 €, jogi személy esetében minimum 8,00 €.
A SJE adatai:
IČO/SID: 37961632
Právna forma: Verejnoprávna inštitúcia
Obchodné meno (názov): Univerzita J. Selyeho
Sídlo – Ulica: Bratislavská cesta
Číslo: 3322
PSČ: 945 01
Obec: Komárno
Köszönjük, hogy támogatásával Ön is hozzájárul a Selye János Egyetem működéséhez!

az ERASMUS+ program keretében
PÁLYÁZATOT HIRDET
hallgatók TANULMÁNYI és SZAKMAI GYAKORLATI mobilitására
valamint
egyetemi alkalmazottak OKTATÓI és KÉPZÉSI CÉLÚ mobilitására.
A Selye János Egyetem akadémiai közössége nevében az Egyetem vezetése őszinte részvétét fejezi ki Ján Kuciak és Martina Kušnírová családjának és hozzátartozóinak. Mélyen elítélünk a nyilvánosság tájékoztatásáért dolgozó sajtó képviselői elleni minden erőszakot.
A Selye János Egyetem vezetősége és az Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetése, értékelve a helyzetet, úgy döntött, hogy csatlakozunk a szlovákiai egyetemekhez. Egyetemünk teljesen szabad lehetőséget ad arra, hogy a péntek délutánra tervezett társadalmi megmozduláson az egyetem akadémiai közösségének tagjai belátásuk szerint részt vehessenek.
A Selye János Egyetem vezetése és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetése
Az SzRK-t aggodalommal tölti el és megdöbbenéssel veszi tudomásul a két fiatal állampolgár – Ján Kuciak újságíró és Martina Kušnírová jegyese – tragikus halálát, és részvétét fejezi ki családjaiknak és hozzátartozóiknak. A bűcselekmény alapos kivizsgálását kéri az államhatalmi szervektől. Az SzRK elutasít bármilyen beavatkozást a nyomozás folyamatába.
Az SzRK tudatosítja a szlovák társadalom egészét érintő jelenlegi traumatizáló állapotot és a társadalmi feszültség növekedését. Egyben elutasítja az extrém megnyilvánulásokat és a manipulálás bárminemű formáját a társadalmi, az akadémiai és a politikai viták során. Fontosnak tartja, hogy a Szlovák Köztársaság állami tisztségviselői minden helyzetben a demokratikus elvek mentén haladva továbbra is biztosítsák az alapvető emberi jogok és a személyi szabadság védelmét.A felsőokatási intézmények küldetése a demokratikus értékek, a humanizmus és a tolerancia szellemében folyó nevelés és oktatás biztosítása, valamint az alkotó, a kritikus és független gondolkodás, az egészséges önbizalom, a nemzeti büszkeség és a polgári felelősségtudat erősítése a hallgatókban.
A felsőoktatási intézmények a demokrácia, a humanizmus, a tolerancia, az akadémiai szabadság és az akadémiai jogok szilárd alapjain állnak. Ezért fenntartjuk a jogot, hogy szabadon nyilváníthassuk ki véleményünket és nézeteinket, bekapcsolódhassunk a társadalmi és etikai kérdésekről folytatott nyilvános vitákba és szabadon alakíthassuk a polgári társadalmat. Az akadémiai közösség minden egyes tagjának joga van a szabad döntéshez és véleménynyilvánításhoz.
Szlovákia helyzetére és jövőjére való tekintettel felszólítjuk a politikusokat, a média képviselőit és az akadémia közösség tagjait, hogy közös erőfeszítéssel óvjuk és védjük értékeink hierarchiáját és érvényesítsük a demokrácia alapelveit.
Elfogadva Pozsonyban, 2018. 3. 8.
Dr. h. c. prof. Ing. Rudolf Kropil, PhD.
az SzRK elnöke
A Selye János Egyetem Akadémiai Szenátusa határozatban támogatja a Minority SafePack – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért európai polgári kezdeményezést. Ennek célja, hogy kérje az EU-t, fogadjon el jogi lépéseket a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítása, valamint az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése céljából.
Az indítvány független bármilyen pártpolitikai hovatartozástól. A Selye János Egyetem Akadémiai Szenátusa javasolja az akadémiai közösség tagjainak, hogy aláírásukkal támogassák az említett európai polgári kezdeményezést, amely az alábbi oldalon érhető el: https://ec.europa.eu/citizens-initiative/32/public/#/