SJE főmenü

Felhívás a Selye János Egyetem Igazgatótanácsa tagjára tett jelölések leadására

A Tt. 131/2022-es számú, a felsőoktatási törvény, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvénymódosítás értelmében (a továbbiakban „felsőoktatási törvény“), amely szabályozza az állami felsőoktatási intézmény igazgatótanácsának jogköreit, valamint megalakításának szabályait, a Selye János Egyetem (továbbiakban „SJE“) felhívást tesz közzé jelöltállításról a Selye János Egyetem Igazgatótanácsába az SJE Akadémiai Szenátusa hallgatói része által megválasztott jelöltre, tekintettel arra, hogy az SJE Akadémiai Szenátusa hallgatói része által választott Igazgatótanács tagjának kétéves mandátuma 2024. december 6-án lejár.

  • Jelölések benyújtására jogosult szervezetek (jelölő)

Az állami felsőoktatási intézmény igazgatótanácsának tagjelöltjére az állami felsőoktatási intézmény akadémiai szenátusához, valamint az oktatási miniszterhez javaslatot benyújthat:
- civil nonprofit szervezetek nyilvántartásába bejegyzett jogi személy (egyesület),
- községek,
- kerületi önkormányzatok,
- Szlovák Tudományos Akadémia,
- állami kutatóintézetek
- a kutatási és fejlesztési tevékenységé végzésére alkalmassági tanúsítvánnyal rendelkező egyéb jogi személy, kivéve felsőoktatási intézményeket,
- munkáltatói szövetségének képviselői,
- múzeumok,
- galériák,
- színházak.

  • A jelöltekre vonatkozó általános elvárások és feltételek (jelölt)

Az állami felsőoktatási intézmény igazgatótanácsának tagjai főként kiemelkedő tudományos vagy művészeti tevékenységet végző személyiségek, a közélet országos vagy regionális szinten elismert képviselői, az üzleti élet jelentős képviselői, akik az állami felsőoktatási intézmény küldetésével összhangban működnek, illetve jogi személyek vagyonkezelését és gazdálkodását behatóan ismerő személyek.
Felsőoktatási intézmény igazgatótanácsának tagjává kizárólag az a személy választható, illetve nevezhető ki, aki elvégezte valamely felsőoktatási intézmény alapképzését, legalább négy év vezetői tapasztalattal rendelkezik, valamint rendelkezik tapasztalattal a céges vagyonkezelésében és gazdálkodásában.

  • Összeférhetetlenség az igazgatótanácsi tagságsággal

Az állami felsőoktatási intézmény igazgatótanácsi tagság összeférhetetlen a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői tisztségével, kormánytagsággal, államtitkári tisztséggel, rektori, rektorhelyettesi és dékáni poszttal, felsőoktatási intézményben nem kari vezetőként végzett vezetői beosztással, az igazgatótanács tagjai továbbá nem lehetnek a felsoroltakhoz köthető személyek sem.
Az igazgatótanácsi tagság összeegyeztethetetlen az államigazgatásban betöltött munkaviszonnyal, minisztériumi alkalmazotti jogviszonnyal, vagy valamely minisztérium által alapított szervezetnél, intézménynél fennálló munkaviszonnyal, valamint az adott állami felsőoktatási intézmény akadémiai közösségében betöltött választott tisztséggel, vagy más felsőoktatási intézmény igazgatótanácsi tagságával.
Az állami felsőoktatási intézmény igazgatótanácsi tagságával kapcsolatos fentebb felsorolt összeférhetetlenségi okok kizárhatóságát a jelöltnek kiválasztása esetén igazolnia kell, azaz a kinevezés előtt.

  • A jelöltre vonatkozó javaslatnak tartalmaznia kell:

1. a javasolt személy szakmai életrajza
2. a javasolt személy hozzájárulása a jelöltséghez
3. becsületbeli nyilatkozat a felsőoktatási törvény §40 (4) bekezdése szerinti feltétel teljesüléséről, amely szerint teljesíti az SJE IT tagságának feltételeit, és hogy kizárható az összeférhetetlenség a SJE IT-ben való esetleges tagsággal,
4. legalább felsőoktatási alapképzést igazoló oklevél hitelesített másolata,
5. az IT-jelölt hozzájárulása az életrajz közzétételéhez és a személyes adatok kezeléshez az SJE IT tagjainak kiválasztása céljából a Tt. 18/2018-as, a személyes adatok védelméről, valamint némely törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény értelmében.

A hiánytalan javaslatokat 2024. október 15-ig lehet benyújtani az SJE Akadémiai Szenátusa elnökének írásban, lezárt borítékban: „Javaslat az SJE IT jelöltjére“ felirattal ellátva az alábbi címen:

doc. PaedDr. Puskás Andrea, PhD.
a Selye János Egyetem Akadémiai Szenátusának elnöke
Bratislavská cesta 3322
94501 Komárom

A jelölő köteles a nevét és teljes címét feltüntetni az ajánlást tartalmazó lezárt boríték előlapján.

Komárom, 2024. július 2.


Mellékletek

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.

  
spam vedelem